★ NEM ADOM A ZSÍROMAT ★

fogy
1/21/21
BLOG

Nem is gondolnánk, de az emberek nagy része aki fogyással próbálkozik vagy nagyobb zsírraktárakkal küzd, igazából „mentálisan” blokkolja a fogyását.

Fogyni szeretnél, de tudat alatt, vagy félig tudatosan ragaszkodsz hozzá... Nem engeded el...
Ugyanis a zsírnak van egy körülölelő, körbefogó, védelmező tulajdonsága. Ez tudat alatt biztonságot nyújt.
Ebből kifolyólag bizony nagyon erősnek kell lenni, hogy ezt a biztonságot nyújtó rendszert fel tudd adni!
Persze nem csak tudati erőfeszítés kell, mert a hatékony zsírvesztéshez tulajdonképpen jelenlegi önmagadat kell feladnod, saját magad kényelmét és szokásaidat kell megerőszakolnod, hogy a változás létrejöjjön. Ez pedig nagyon nehéz. Nagyon nehéz feladni azt a biztonságosnak ítélt, tunya, kényelmes, energiaszegény állapotot, ami most van.

Mert egy rövid időre a meglévő energia háztartásunk deficites lesz. Ugyan úgy, mint bármilyen karrier, munka, befektetés elején. Mert ott sem jön rögtön az eredmény! Először be kell tenni, azaz jelen esetben saját magad tartalékából kell kivenni. Ez persze megtérül hosszú távon, hiszen egy kis idő után – mint mindenhol más területen is – annak tízszeresét kapod vissza. Tehát olyan energiatöbbletet, amit rég elfeledtél. Olyan fizikális és mentális teljességet, erőt, amiben már rég nem volt részed.

De ehhez egy időre fel kell adnod magad. Ezért akadnak el sokan. Ezért van az, hogy ugyan azt mondod, fogyni szeretnél, zavarnak a párnák, a kilók, mégsem igazán adod a zsírodat.

Fűzy Gábor

| | | |

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK...

EDZÉS ÉS A TÜKÖR
1/21/21

Hogyan használjuk a tükröt edzéshez, Pilateshez? Kell-e vagy sem? Olvasd végig, nem lesz rövid, de legalább megérted magadat és azt, hogy hogyan edz!

bővebben
BUDAPESTRE ÉS VONZÁSKÖRZETÉBE KERESÜNK PILATES OKTATÓKAT!
1/21/21

Pilates oktató, sportvégzettséggel rendelkező edző, testnevelő jelentkezését várjuk, vagy aki nem szakmabeli, de karriert váltana és szeretne Pilates oktatóvá válni.

bővebben