AZ ÉN SZTORIM

ensztorim_hd_borito
6/25/18
BLOG

Az én sztorim elég régen kezdődött.

A Pilatessel történt találkozásom tulajdonképpen két lépésben történt. Az első találkozásom teljesen tudattalan volt. Nem is úgy találkoztam vele, mint Pilates, erre csak évekkel később jöttem rá. A második találkozás viszont már a tudatosság útja volt.

A történet azonban nem egészen itt kezdődik. Már gyerekkoromban elindultam ezen az úton. Édesanyám gyógytornász, így egy-két kisgyermekkori emlékemben az él, ahogy a munkahelyén segítettem neki a csoportos foglalkozásoknál. (Legalábbis bennem segítségként él, de mai szülő szemmel ezt megkérdőjelezném.) Mindenesetre már akkor nagyon élveztem ezt a légkört.

Aztán 15 éves korom körül ültem az ablakunkban és tisztán emlékszem, hogy mennyire bosszantott, hogy a világ nem jó irányba halad. Bosszantott, hogy egyre egészségtelenebbek az emberek. (Pedig húsz évvel ezelőtt még közel sem volt ilyen a helyzet mint ma.) Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, vagy inkább tudatosult bennem az elhivatottság az egészségnevelés felé. Fontosnak éreztem, hogy tegyek valamit.

Jött egy komoly derékfájós periódus, amikor gimisként két éven át komoly fájdalmaim voltak. Rengeteg orvosnál jártunk, olyannyira, hogy már én tudtam röntgen felvételt készíteni, mégsem tudta senki mi lehet a probléma. Viszont edzeni, versenyezni, néha még mozogni is csak derék övvel, meg egy adag bajolinnal tudtam.

Maga a Pilates történet viszont az egyetemen kezdődött. Harmadévesként edzés közben volt egy komoly gerinc sérülésem. Napokig alig tudtam járni. Az ágyból felkelés 5 percen át tartott. Műteni akartak. Aztán beszéltem az egyetem orvosával Márti nénivel, aki azt mondta, hogy igen két lehetőség van: műtét, vagy torna, de azt egész életen át. Ezzel átnyújtott egy hosszú gyakorlat sort. Azt, hogy ezt ő állította össze, vagy szedte valahonnan nem tudom. Viszont 10 évvel később a kezembe került egy költözéskor és amikor megnéztem azt láttam, hogy majd 90%-a Pilates gyakorlat.

 


A második találkozás már tudatos volt. Az egyetem után pár évvel hajón kezdtem dolgozni, a hajók SPA/fitnesz részében. Londonban volt a felkészítő tábor és ott a tábor alatt Pilates képzést is tartottak, mivel a hajókon pilates órákat is kellett tanítani. Ekkor találkoztam Michael Kinggel, a mesteremmel és a módszerével is.

Ekkor persze még mint minden kezdő nem igazán értettem, éreztem, hogy mi is ez. A hajós időszak alatt folyamatosan tanultam, különféle kurzusokat végeztem, mint: rehabilitáció, funkcionális, korrektív, erőnléti kurzusok... Így aztán egyre mélyebb tudást szereztem az emberi testről és ebben hihetetlenül tetszett mindaz, amit a Pilates nyújtani tud. Egy fantasztikusan gazdag, mély és sokszínű rendszer. Volt egy időszak, talán egy évig, de lehet, hogy tovább is, hogy minden nap csináltam és fantasztikus volt az átváltozás, amit éreztem. Tehát fizikálisan és mentálisan is lenyűgözött. Ekkor jött teljesen rendbe a hátam. Viszont egyre jobban kezdett motiválni az a tapasztalat, amit a hátfájdalmak során szereztem. Így tanultam és „kutattam” tovább olyan dolgok felé, amik segítettek, hogy minél többet megértsek az ok-okozati viszonyból, hogy minél többet adhassak és segíthessek az embereknek hasonló helyzetekben és mindezt a lehető legrövidebb idő alatt.

Itt kapcsolódott vissza az a 15 éves ifjú, világmegváltó érzés, a tenni akarás egy egészségesebb, jobb világ felé.

Amikor befejeztem a hajózást, és hazafelé tartottam, Londonban beszélgettem a mesteremmel. Szerettem volna azt a tudást, amit megszereztem az itthon javára fordítani. Ekkor vetette fel a gondolatot, hogy indítsuk el itthon is a Pilates képzéseket. Ezzel indult el a hazai történet.

Ekkor még persze nem teljesen értettem, milyen „szerencsém” volt. Mert ez egy nagyon nehezen elsajátítható oktatási rendszer és igazán csak akkor lehet jól megtanulni átadni, ha jó mesterünk van. Nekem szerencsére az volt és remélem én is jó mester lehetek az itthoni oktatók számára.

Elindultak tehát a képzések. Emellett számtalan Pilates rendezvény szervezésében vettem részt, sőt nemzetközi Pilates rendezvényt is szerveztem ezzel próbálva népszerűsíteni a Pilatest. Ekkor már egyre jobban éreztem, hogy ez az amit szeretek csinálni. 2008-ban elköltöztünk Budapestről Szombathelyre majd egyik tanítványommal Füzessy Eszterrel megnyitottuk a saját stúdiónkat.

Közben egyre többet hívtak külföldre előadásokat, képzéseket, továbbképzéseket tartani. Az egyik ilyen rendezvényen találkoztam mindhárom Pilates mesteremmel (Michael King, Malcolm Muirhead és Nuala Coombs), és mindegyikük nagy elismeréssel méltatott. Volt, amelyik nem akart kimenni órát tartani az előadásomról pedig ők már akkor oktattak, mikor édesanyám még csak pelenkát cserélt rajtam. Ez egy újabb nagy lökést adott. Ekkor éreztem, hogy tényleg valami jót tudok adni az embereknek. Valamit, amitől még "jobbak" lesznek.

A hazai történet másik része, nem olyan régen indult. Ennek már ti is részesei vagytok. A sok nemzetközi tanítás alatt láttam, hogy mindenhol iszonyatosan népszerű a Pilates. Itthon pedig alig ismerik. Szerettem volna ezt megváltoztatni, hogy legalább az emberek nagy részének legyen fogalma arról, hogy mi is ez. Az, ha annyira elfogadottá válik, mint sok más országban nem is oly messze, hogy például a tb fizeti az első 10-20 alkalmat, vagy ott van minden „negyedben”, rehabilitációs helyen, élsporttal foglalkozó kluboknál az pedig már szuper eredmény lesz. Persze ezek rész célok, mert az igazán nagy cél, hogy egészségesebbek legyenek az emberek.

Ez az amit most láttok és nagyon megtisztel, hogy aktív részesei vagytok. A teljes arculat- és irányváltás idén indult.

Köszönöm Nektek!

| | | |

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK...

EDZÉS ÉS A TÜKÖR
6/25/18

Hogyan használjuk a tükröt edzéshez, Pilateshez? Kell-e vagy sem? Olvasd végig, nem lesz rövid, de legalább megérted magadat és azt, hogy hogyan edz!

bővebben
BUDAPESTRE ÉS VONZÁSKÖRZETÉBE KERESÜNK PILATES OKTATÓKAT!
6/25/18

Pilates oktató, sportvégzettséggel rendelkező edző, testnevelő jelentkezését várjuk, vagy aki nem szakmabeli, de karriert váltana és szeretne Pilates oktatóvá válni.

bővebben