★ A PLANK ★

PLANK
3/23/21
BLOG

Örökzöld téma. Amit minden oktatónak és edzőnek tudnia kell...

Magyar neve nincs igazán. Pilatesben pedig a lábhúzás hasmánt áll hozzá a legközelebb, bár ez utóbbi jóval nehezebb mint az alapnak tekinthető plank. Nos nézzük ezt a manapság agyon nyüstölt, minden csapból kifolyó gyakorlatot. Minden „stabilizációval” foglalkozó szakember ezt a gyakorlatot gyakoroltatja az embereivel, hogy jól vagy rosszul, arra még visszatérünk.

Nézzük a funkcióját. A legtöbb funkcionális edzésen is végzik, pedig ennek nem ott lenne a helye. Ugyanis ez egy kiváló gyakorlat, de rehabilitációs szempontból. Minden gerincproblémával rendelkezőnek (fájdalom, műtét utáni rehab...) el kell jutnia abba a stádiumba, amikor is ezt a gyakorlatot könnyedén!, hatékonyan végre tudja hajtani, tartani kb 70-90mp-ig. (Stuart McGill) Ez ugyanis egy alap gyakorlat ilyen szempontból.

A gyakorlat célja pusztán a hasizmok integrálása teher alatt. A gerinc íveinek megtartásával. Azaz a mély központi stabilizáló izmok integrálása a globális hasizmokkal, úgy, hogy munkában közös nevezőre jussanak. Vagy mai divatos szóval közös teherviselést vállaljanak. (Persze nem úgy, ahogy azt a bankok, meg a multik teszik.) Ennek azonban feltétele, hogy a mély stabilizálók működjenek, erősek legyenek, meg a globális hasizmok is erősek legyenek.

Ha viszont felvesszük a mai divatos „funkcionális” szemüveget, akkor kiderül, hogy a gyakorlatnak nem sok köze van a funkcionalitáshoz. Ugyanis egyrészről az egyenes hasizmok funkciója a törzs hajlítása, a ferde hasizmoké pedig az oldalra hajlítása és csavarása. Ebben az esetben pedig egyik sem történik. Másrészről ezzel a pozícióval, működési funkcióval a való életben nem igazán találkozol.

Talán csak mielőtt jól hasba akarnak vágni, akkor veszed ennek hasznát.

Nem véletlen, hogy leginkább a küzdősportok bizonyos fajtájánál népszerű. Olyannyira, hogy nemrégiben egy – ha jól emlékszem – kínai swat-os állította fel benne a rekordot 4 óra 26 perccel. Szép teljesítmény az biztos. Én annak idején, amikor hajón dolgoztam egyszer a vendégeket megversenyeztettem. (Csak a hecc kedvéért.) A győztes 5 percig bírta. Utána három napig nem láttuk.

Tehát jó gyakorlat, de inkább alap rehabilitációs gyakorlat. Ezért van az, hogy Pilatesben az alapszintet elhagyva soha sem találkozunk izoláltan, statikusan ezzel a gyakorlattal, csak a rengeteg számú integrált, kombinált variációjával.

A végrehajtásánál fontos, hogy a derék szinte egyáltalán ne terhelődjön, azaz semleges helyzetben legyen, illetve a megfelelő gerinc ívek, központ bekapcsolás, lapocka stabilizálás végrehajtása mellett történjen. És a fej se lógjon!

https://www.youtube.com/watch?v=O5Q70ME2th0
| | |

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK...

EDZÉS ÉS A TÜKÖR
3/23/21

Hogyan használjuk a tükröt edzéshez, Pilateshez? Kell-e vagy sem? Olvasd végig, nem lesz rövid, de legalább megérted magadat és azt, hogy hogyan edz!

bővebben
BUDAPESTRE ÉS VONZÁSKÖRZETÉBE KERESÜNK PILATES OKTATÓKAT!
3/23/21

Pilates oktató, sportvégzettséggel rendelkező edző, testnevelő jelentkezését várjuk, vagy aki nem szakmabeli, de karriert váltana és szeretne Pilates oktatóvá válni.

bővebben