★ SPORTNEVELÉS VS SPORTRA NEVELÉS ★
A sport, a mozgás életünk része, mégis nagy a különbség a két út között. Nagyon nem mindegy, hogy gyermekünk sportnevelést, vagy sportra nevelést kap, vagy hogy mikor válik el a kettő.
Mi a különbség a sportra nevelés és a sportnevelés között, és hol ideális kettéválnia?
Az elválásnak ideális esetben 12-14 éves kor között kellene megtörténnie. A kettőnek addig ugyanazt az utat kellene rajzolnia. Azaz a gyermekkel szerettessük meg a mozgást 3-8 éves kor között. Adjunk neki széleskörű bázist 6-12 éves kor között. Hisz ez a kor a játékos, sokszínű képességfejlesztés ideje, amikor megtanulhat fontos alapokat: dobás, futás, hajítás, mászás, ugrás, úszás, siklás....De semelyikben sem szabad, sőt kimondottan tilos beleragadni hosszú időre.
Értelemszerűen ha valakiről kiderül ilyen korban, hogy torna jellegű sporthoz és úszáshoz tehetséges, akkor azt utat fogja választani. De a 12 éves korig bezárólagos időszak feladata, hogy szeressen és tanuljon meg mozogni. Ismerje meg saját testének viszonyát, határait mozgások közben. És váljon részévé a rendszeres szervezett és kötetlen mozgás.
Ez a sportra nevelés. Aminek eredménye, hogy ott állunk majd egy sokoldalúan ügyes, mozgáséhséggel rendelkező kamaszodóval, akinek, ha nem is kiemelkedően tehetséges, de lesznek affinitásai bizonyos sportági mozgásformákhoz vagy esetleg kiderül, hogy bizonyos mozgásformához igen tehetséges. És csak itt jöhetne szóba a sportnevelés. Amikor a kiválasztott sportágat klub és hivatásos edző vezénylete alatt rendszeresebben végzi. De amennyiben nem kiemelkedő tehetség, akkor nem kell zokon venni, ha valamiféle folyamatos változás megmarad. Az sem baj, ha esetleg kétféle sportágat választ, vagy félévente évente másikat. A lényeg, hogy a kamaszkorban bizony kell neki ez a fajta kihívás.
Mi van akkor, ha ez a lépcsőzetesség megborul, korán válik ketté, vagy kimarad egy szakasz?
Akkor nagyon könnyen odajutunk, hogy ott állunk majd kamaszkor végén egy testi-lelki kiégett gyermekkel, aki utálja azt a sportágat, amit választott, vagy annyi sérülést, deformitást szedett össze, ami rövidesen a szeretett sport végét jelenti. Nem beszélve arról, hogy ez fog kihatni felnőtt korára, mert továbbviszi.
Amíg a rendszer nem képes, hogy ezt az utat támogassa, addig a döntés és a felelősség a mi, azaz szülők kezében van.
Felelősséggel tartozunk gyermekünkért, példát kell, hogy mutassunk neki kiskorában, hogy mi sem tunya módon csak képernyőt bambulunk. Hogy rendszeresen mozgunk, velük és nélkülük. Hogy játszunk velük – és ehhez nem kell, hogy profi labdarúgók, kosarasok, síelők, kerékpárosok legyünk. A gyermeknek örök élményt és táplálékot adhatunk, ha együtt mozgunk, sportolunk vele.
Fűzy Gábor